A féltékenység hihetetlenül idegtépő és kényszeres lehet. Olyan dolgokra késztethet, amelyeket általában nem tenne vagy mondana ki az ember.
A féltékenység teljesen normális érzés – különösen, ha a párkapcsolatokról van szó. De normális az, ha annyira féltékeny vagy a párod múltjára, hogy szét tudnál robbanni? Ennek járunk most utána.
Amikor féltékeny vagy a párod exére
Hajni története
Hajni harmonikus, szeretetteljes párkapcsolatban élt Imivel. Imit szerették a nők, s mielőtt Hajnit megismerte, élt is a népszerűsége nyújtotta lehetőségekkel. Sem Imi, sem Hajni nem árultak zsákbamacskát a múltjukat illetően. Nem volt tételes elszámolás az exekről, de ha felmerült a téma, akkor nem terelték másra a szót.
Így lett világos Hajni előtt, hogy nem csak exei körében, de exei barátnőinek a körében is volt Iminek egy kisebb rajongótábora. Ez ugyan némi nyugtalansággal töltötte el Hajnit, de nem érezte, hogy megőrjíti a féltékenység.
Imi saját bevallása szerint ugyan sosem lépett félre ezekkel az ex-barátnő-barátnőkkel az előző kapcsolatai során, azonban azok nem adták fel a reményt, hogy egyszer még sor kerülhet erre.
Így Hajni mosolya nem volt őszinte, amikor Imi elmesélte neki, hogy Zsuzsi, legutóbbi exének legjobb barátnője találkozni akar Imivel. Ebben a helyzetben persze Hajni sem akarta a féltékeny házisárkány szerepét magára ölteni, így Imi őszinteségét higgadt tudomásul vétellel honorálta.
Igen ám, de a kisördög nemhogy nem hagyott nyugtot Hajninak, egyre hangosabban szidalmazta, amiért volt annyira ostoba, hogy eszébe se jusson, hogy Zsuzsi esetleg nem is maga akar Imivel találkozni, hanem Beának, Imi legutóbbi exének akarja „felhajtani” Imit.
A paranoid-hullámvasútból innentől nem volt kiszállás. Ahogy közeledett az a bizonyos nap, Hajni egyre idegesebb lett. Elmesélte a történetet barátnőjének, aki nem javított a helyzeten azzal, hogy felajánlotta a segítségét. Hajni ettől felbátorodva úgy döntött, ebédszünetben barátnőjét felvéve elszáguldanak Imi találkájának helyszínére, s jól kifigyelik, tényleg csak Zsuzsival találkozik-e Imi.
Elérkezett a nap, s Hajni szinte le se vette szemét az óráról. Amint eljött az ebédszünet ideje, kirobogott az irodából, autójával elszáguldott barátnőjéért, és meg sem álltak a találkozó helyszínéig.
Pechjükre csak annyit tudtak, hogy melyik bevásárlóközpontban fog Imi Zsuzsival (csak vele?) találkozni, azt, hogy azon belül hol, nem. Így két, minden vizsgáján megbukott kém módjára próbálták észrevétlenül kifürkészni, hol lehet a találkozó.
Igen ám, de a bevásárlóközpont nagy, Hajni és barátnője ebédszünete viszont nem túl hosszú. Nem is sikerült nekik becserkészni Imit időben, rohanni kellett vissza a munkahelyekre.
Hajni késve is ért vissza asztalához, ahol már felvont szemöldökkel várta főnöke. De ez persze jelentőségét tekintve eltörpült amellett, hogy nem tudott megbizonyosodni arról, Zsuzsival találkozott-e Imi, vagy ott volt Bea is. De csak ha Zsuzsi volt is ott, mégis mit akart Imitől?
Hajni féltékenysége érthető módon nem csökkent, sőt, magában egyre erősebben őrlődött. Ennek az szenvedésnek az a két, egyenként harmincezer forintos gyorshajtási csekk vetett véget, amit Imi vett át egy hét múlva a postástól. Hajni persze érezte, hogy nagyon siet, hogy az ebédszünet alatt végre tudja hajtani a küldetést, de a jelentős sebességtúllépés nem futott át az agyán.
Annál több minden átfutott, amikor Imi meglehetősen feldúltan kérdőre vonta azt illetően, hogy mégis hova kellett ennyire sietni egy hétköznap délelőtt…
Ezer meg egy hasonló történetet produkál minden kapcsolat egyik legcsípősebb fűszere, a féltékenység. Noha nagyon kevesen használják szándékosan, szinte mindegyik párkapcsolatba jut legalább egy csipetnyi.
Hajninak bizony ennél jóval több jutott, s ahogy a mellékelt történet is mutatja, ő ráadásul egy egzotikusabb fajtáját kapta. Hajni ugyanis valójában Imi múltjára, s az ebben a múltban szereplő nő(k)re volt féltékeny.
S ez nem csak Hajnival esik meg.
Sokakat érint, hogy nem tudják párjuk kapcsolati múltját a helyén kezelni, s így az a kelleténél jobban megmozgatja fantáziájukat.
Olvass tovább, ha többet akarsz tudni a retroaktív féltékenységről, annak lehetséges okairól, s arról, hogyan birkózhatsz meg vele!
A zöld szemű szörnyeteg
Ahhoz, hogy megértsd a jelenséget, fontos tisztázni, hogy mit is jelent maga a féltékenység. A féltékenység egy összetett érzelem, melyet érzések széles spektruma kísérhet, úgyis mint a gyanakvás, félelem, düh vagy megalázottság.
Akkor vagy féltékeny, amikor úgy érzed, egy harmadik személy fenyegetést jelent egy számodra fontos kapcsolatra egy másik emberrel. Legtöbbször a szerelem „velejárókaként” jut eszünkbe a féltékenység, pedig minden emberi kapcsolatot érinthet, például a testvérekét, akik édesanyjuk figyelméért versenyeznek, vagy a munkatársakét, akik a főnöküknél akarnak jópontokat szerezni.
Féltékenység hiánya-Féltékenység nékül jó lehet egy kapcsolat?
Furcsán hangozhat, hogy ugyan a féltékenység megterhelő, negatív érzelem, tudósok szerint mégis fontos funkcióval bír. Egyfajta vészcsengő, mely arra figyelmeztet, hogy egy nagy becsben tartott kapcsolatodat veszély fenyegeti és arra ösztökél, hogy tegyél a kapcsolat helyreállításáért, s ezzel a veszély elhárításáért.
Ennek folyományaként a féltékenység tulajdonképpen segíti a számodra fontos kapcsolatok fenntartását.
Persze ez csak addig igaz, míg az, amit féltékenységnek érzel, nem egy megalapozatlan, irreális és paranoid érzés. Az már egy egészen más történet.
Retroaktív féltékenység, azaz féltékenység a párod múltjára
A párkapcsolati féltékenység speciális fajtája a retroaktív féltékenység. Ilyenkor a féltékeny fél párja múltbéli kapcsolatai és az azokkal összefüggésben lévő cselekedetei miatt él át negatív érzelmeket.
Saját jelenlegi kapcsolatuk fényében hoz negatív értékítéletet ezekről a múltbéli esetekről, s érez emiatt féltékenységet velük kapcsolatban.
Nevezik még retrospektív féltékenységnek is, egyes szakemberek szerint azonban ez minimálisan eltér a retroaktív féltékenységtől.
Hogyan működik a retroaktív féltékenység
Ha elolvasod a féltékenység meghatározását, elég furcsának tűnhet, hogy az ember már megtörtént események — párja korábbi kapcsolatai, exei — miatt érez féltékenységet.
Az ember a jelenben szokott féltékeny lenni, valós, vagy valósként megélt vélt fenyegetés miatt, melyet kapcsolatára veszélyesnek érez. A lehetséges veszteség — párja elhagyja őt — miatt érzett frusztráció, harag, félelem generálja az érzést.
Igen ám, de az ember fantáziája nagyon sok mindenre képes. Elég csak egy képet megnézned az exről, s már indul is az agyadban a thriller.
Elindul az összehasonlítgatás, találgatás, s te ezek egyikéből sem fogsz jól kijönni.
Anélkül leszel képes egy vadidegen embert másodpercek alatt meggyűlölni, hogy egy szót is beszéltél volna vele valaha. S hát minek is beszélnél, hisz úgyis tudod milyen, elég volt csak ránézni a fényképére.
Nézzük meg egy kicsit részletesebben mi is jár a fejedben ilyenkor, melyek azok a gondolatok, amik retrospektív féltékenységhez vezetnek, és támogatják azt!
Gyűlölöd az exet
Maga a tény, hogy párod valaha viszonyt folytatott az exével elég is ahhoz, hogy gyűlölni kezd.
Ez különösen a nőknél figyelhető meg erősen, erre pedig a viselkedéskutatók szerint az a magyarázat, hogy a nők folyamatosan versengenek egymással. Elég csak arra gondolni, hogy nagyon kevés esetben képesek anélkül elhaladni egymás mellett az utcán, hogy ne tennének megjegyzéseket a másik nő hajára, öltözködésére, alakjára, stb.
S ezek olyan nők, akikkel párjuknak nem is volt viszonya.
Gondolj csak bele, mennyire felerősíti ezt a kritikai hangot a tudat, hogy a másik nő ugyanolyan intim viszonyban volt valaha a párjukkal, mint most ő. Innen már csak egy lépés a gyűlölet, ami aztán melegágya a féltékenységnek is, és vica versa. Tökéletes ördögi kör.
Az exek miatt kételkedni kezdesz magadban
Még csak meg sem kell látnod az exet, hogy elkezd magad összehasonlítani vele.
A gyerekkorban még oly erős képzelőerő ilyenkor főnixmadárként támad fel benned, s a helyzeten csak ront, ha fénykép is a rendelkezésedre áll róla.
Magasabb, izmosabb, mint te? Alacsonyabb és kopaszodik? Formásabb a feneke? Laposabb a hasa? Szép az arca, vagy éppen csúnya?
Teljesen mindegy, mert a tény, hogy együtt volt a pároddal, bármilyen összehasonlítást az ex javára fog eldönteni.
Ha megítélésed szerint, jobban néz ki, mint te, akkor nem fogod érteni, hogy miért van veled a párod. Úgy fogod érezni, hogy csak szórakozik veled, hisz az exe köröket ver rád külsőleg.
Hiába vagy egészen BIZTOSAN okosabb az exnél, folyamatosan, minden pillanatban azon fogsz igyekezni, hogy valahogyan kompenzáld a külső különbséget. Ha kell, minden nap már hajnalban felkelsz, hogy felrakd a sminked, vagy simára borotváld az arcod.
Csúnyának látod? Ennyi is volt az önbizalmadnak, hisz, ha előtted ilyen barátnői/pasijai voltak, akkor minden bizonnyal te is hasonló kategória lehetsz, teljesen mindegy, hogy az eddigi kapcsolataid egyébként ennek a gyökeres ellentétéről tanúskodnak.
A lényeg, hogy automatikusan elkezded összehasonlítani magad az exekkel, és annyira elbizonytalanodsz magadban, hogy egyszerűen nem fogod érteni, miért van veled a párod. Emiatt persze gyűlölni kezded azt, aki miatt így érzel, a többit pedig lásd fentebb.
A tévképzeteid áldozatává válsz
A fenti összehasonlítgatások mindössze az alapot jelentik ahhoz, hogy a fejedben komplett személyiségeket, életutakat állíts össze, bármiféle tényszerű információ nélkül.
A minimum, hogy az ex egy 170-es IQ-jú sakkvilágbajnok topmodell volt, vagy egy testépítő asztrofizikus.
Az ágyban olyanokat tudott, amit te még elképzelni sem tudsz. Pedig a retroaktív féltékenység állapotában kevés olyan dolog van, amit ne tudnál elképzelni. Az állatmentés mellett gyermekjóléti alapítványok kurátora a szabadidejében. A lényeg, hogy nálad egészen biztosan sikeresebb, jómódúbb, okosabb, szebb, erősebb volt az ex.
Sok partnere volt? Akkor biztosan nem hűséges típus, biztosan meg is csalja a párjait, így csak idő kérdése, hogy magad is erre a sorsra juss. Kevés partnere volt? Akkor biztosan nem leszel neki elég, hiszen tuti, hogy még nem élte ki magát.
Ettől súlyosabb helyzet az, amikor a tévképzeteid annyira átveszik a gondolataid felett az irányítást, hogy valós időben kezded látni a párod az exével, a legkülönbözőbb élethelyzetekben. Igen, olyanban is. Az elképzelt múltat valós jelenként éled meg.
Emiatt tulajdonképpen közvetlen megcsalás érzésed lesz.
S mivel vajmi kevés esély van arra, hogy első kézből, esetleg objektív forrásból valaha is megbizonyosodj arról, hogy van-e a képzelgéseidnek bármilyen alapja, így akár el is könyvelheted ezeket tényszerű információknak.
Kétségbeesve próbálsz meg valami negatívat megtudni az exről, amit egyfajta mankóként használhatsz egy kis megkönnyebbüléshez. De bármit fog kiderülni, az egészen biztosan nem lesz elég ahhoz, hogy ne azt érezd, te sose leszel olyan jó, mint az ex. Ettől persze féltékeny leszel rá, s emiatt meg is gyűlölöd. A többit pedig már tudod.
Milyen következményei vannak, ha túlságosan féltékeny vagy a párod múltjára?
Ne ringasd magad abba a naiv tudatba, hogy a retroaktív féltékenység csak a te bajod.
Láttál már olyan féltékeny embert, aki magában tudta tartani az érzéseit? Akinek a kapcsolatát nem befolyásolta negatívan a féltékenység? Na ugye.
A következőkben áttekintjük, milyen következményei lehetnek a retroaktív féltékenységnek egy párkapcsolatban.
Sérül a bizalom
Bármennyire is alaptalanok az érzéseid, a retroaktív féltékenység gondoskodik arról, hogy a párod iránt érzett bizalom sérüljön.
Pont attól veszélyesek a képzelgések, hogy nincs igazán, ami megcáfolja őket, hiszen az egész a fejedben zajlik.
A féltékenység által megtestesített félelem a veszteségtől, amit a párod — általad elképzelt — elvesztése jelent, irracionális bizalmatlanságot fog benned generálni. Nem fogsz hinni a párodnak, s ez csak erősíti a benned lévő kétségeket.
Ítélkezni fogsz a párod múltja miatt
Valahányszor felmerül majd a múltja, a legkisebb, számodra azért jelentőséggel bíró elemét is felnagyítva fogod értékelni, természetesen negatívan.
Megpróbálsz lelkiismeretfurdalást okozni neki, úgy forgatod a történetet, hogy annak legyen erkölcsi vesztese, aki magától értetődően a párod.
Megnő a távolság köztetek
Természetesen a fentiek egyenes következménye, hogy a párod elkezd bezárkózni.
Miért beszélne nyíltan a múltjáról, ha azt látja, hogy az nem csak bánt téged, hanem olyan féltékennyé tesz, hogy az már a mindennapjaitokat sújtja?
Ha ez a jutalma a nyíltságának, nem csoda, ha hagyja az egészet a fenébe. Annak sem szokott jó vége lenni, ha valaki olyanban inog meg a bizalmad, aki nem szolgált erre rá.
Sőt, a párod nyilvánvalóan az egymás iránti bizalom elmélyülésére számított a nyíltsága miatt.
A féltékenység és bizalmatlanság elegye éket fog verni közétek, amit aztán csak sok munkával lehet majd eltávolítani.
Felemészt téged
A folyamatos feszültség és stressz, amit a retroaktív féltékenység okoz, lassan, de biztosan fel fogja őrölni az idegeidet.
Nem tudsz miatta úgy nézni a párodra, ahogy megismerkedésetekkor. Folyamatosan az elképzelt múlton rágod magad, ami a közös programokat is tönkreteheti, nem beszélve az intim pillanatokról.
Szélsőséges esetben a frusztráció abuzív viselkedésben csúcsosodhat ki.
Büntetőjogi következmények
Ez a legszélsőségesebb eshetőségek egyike, de szót kell róla ejteni, mert valós veszélyt jelent.
A fent említett abuzív, bántalmazó viselkedés lehet bizony párkapcsolati erőszak is, aminek komoly következményei vannak. Más esetekben az exek utáni kutakodás torkollik bajba.
Van, hogy a retroaktív féltékenységet megélők nem állnak meg annál, hogy facebook fotókat nézegessenek kedvesük exéről. Nem ritkán zaklatásnak minősülő eszközöket is bevetve próbálnak megbizonyosodni arról, hogy az exet elüldözzék párjuk ismeretségi köréből.
Van, hogy pénzért töretnek fel közösségi média profilokat, melyek által párjuk exének kiadva magukat okoznak károkat a „célszemély” életében.
Ezek az esetek természetesen szélsőségek és legtöbbször egyéb pszichés problémák is meghúzódnak a háttérben, de intő példaként van helyük a felsorolásban.
11 tipp, hogyan kezeld, ha féltékeny vagy a párod exére
Nem kell pánikba esned, ha a cikket olvasva rád tört a felismerés, hogy retroaktív féltékenységben szenvedsz.
Mint megannyi negatív emóciónál, ennél is megvannak azok a megküzdési technikák, amik segítségével úrrá lehetsz az érzésen.
Lássuk ezeket!
1. Fogadd el, hogy ezt érzed
Lehet, hogy nem könnyű magadnak beismerni, hogy féltékeny vagy a párod múltjára, de ez a lépés az első ahhoz, hogy legyőzd az érzést.
Bizonyos szintig teljesen normális a retroaktív féltékenység. Nem leszel tőle sem bolond, sem rossz ember.
Attól viszont rossz emberré válhatsz, ha folyamatos tagadással, elfojtással egyre csak növeled a benned lévő feszültséget, ami aztán romboló módon tör majd ki belőled.
2. Ne légy túl szigorú magaddal
A féltékenység nem döntés kérdése.
Senki nem kel fel úgy reggel az ágyából, hogy a kedvesére nézve azonnal elhatározza, hogy akkor ő mostantól márpedig féltékeny lesz.
Azzal, hogy ostorozni kezded magad amiatt, ahogyan érzel a párod szerelmi múltját illetően, nem oldasz meg semmit. Ellenben tovább súlyosbíthatod az amúgy sem rózsás lelkiállapotodat.
3. Uralkodj magadon
Nem lesz könnyű, de igyekezz ne egy bírósági tárgyalássá változtatni a kapcsolatotokat, ahol te vagy az ügyész, a kedvesed pedig a vádlott, akinek folyamatosan az ártatlanságát kell bizonyítania.
Ráadásul valami olyanban, amiben valóban ártatlan. Rengeteget fogsz rontani a helyzeten, ha állandóan, egyre mélyebb részletekbe menően vallatod a párod, vagy követelsz tőle bizonyságtételt.
4. Ne kutakodj!
Ezt nem könnyű abban a lelkiállapotban megállni, de neked minden erőddel erre kell törekedned.
Attól, mert rengetegen kezdik mániákusan felásni a közösségi médiát párjuk múltja után nyomozva, még nem lesz elfogadható a dolog.
Ráadásul amit találni fogsz, az jó eséllyel egy idealizált kép az exről, amitől csak még rosszabbul fogod érezni magad.
5. Beszélj az érzéseidről a párodnak
Unásig hallottad már tőlem, de elmondom újra: az őszinte, nyílt kommunikáció minden normális kapcsolat alapja.
Tudom, hogy rettenetesen hangzik, hogy egy olyan „ciki” dologgal állj a párod elé, mint az, hogy rossz érzéseket keltett benned, amit megtudtál tőle a múltbéli kapcsolatairól. De hidd el, hogy megéri az őszinteség.
Nyugodtan megnyílhatsz felé a bizonytalanságodról, a félelmeidről. Ez még inkább el fogja mélyíteni kettőtök viszonyát.
Fontos, hogy együttérzően és ne vádlóan fogalmazd meg gondolataidat.
Ne az ő múltjára helyezd a hangsúlyt, hanem azokra az érzésekre, amiket jelenleg érzel azzal kapcsolatban.
Már ezzel a megnyílással is hatalmas megkönnyebbülést fogsz érezni. Hát még akkor, amikor a párod mindezt megértéssel, támogatva fogadja.
Ez arra is lehetőséget ad nektek, hogy részletesen megismerjétek egymás párkapcsolati elvárásait, azt a viszonyrendszert, amiben komfortosan tudtok mozogni.
6. Fogadd el, amit mond neked
Lényeges, hogy ezeket a beszélgetéseket ne kizárólag arra használd fel, hogy megszabadulj a tehertől.
Figyelj oda arra, amit a párod reagál, és légy befogadó. Hidd el neki, amit mondd.
Gondold csak meg, ha nem hiszel neki, akkor miért maradsz vele? Bízz meg benne, mert enélkül az egész kapcsolat nem ér fabatkát sem.
S mivel nem vagy gondolatolvasó sem, a hazugságvizsgáló berendezés pedig tényleg túlzás lenne, úgysem lehetsz százszázalékosan biztos benne, hogy igazat mond-e.
Tehát a legjobb, amit tehetsz magadért és kettőtökért, az az, hogy bízol a kedvesedben és elhiszed neki, ha azt mondja, nem szabad emésztened magad.
7. Képzeld magad a helyébe
Mindenkinek van múltja, így neked is. Mit éreznél, ha téged szembesítene vele a párod negatívan? Ha téged vallatna, ítélne? Te hogyan éreznéd magad?
A te múltbéli kapcsolataid is véget értek valami miatt, ahogy a párod viszonyai is. Lehet, hogy voltál már együtt „jobb partival”, mint a jelenlegi kedvesed, de valamiért mégiscsak vége lett. Ez ugyanúgy igaz rá is.
Akárkikkel járt előtted, már nem járnak, s ennek jó oka van.
Mindig ott az összkép, ami végeredményben meghatározza egy kapcsolat sorsát. Lehet, hogy a párod exe igazi lepedőakrobata volt, de mellette lehetett rém érzéketlen vagy felületes is.
S mivel a párod nem egy szexrobottal kívánta leélni az életét, véget ért a kapcsolatuk.
Ugyanúgy, ahogy az előző kapcsolatod végén meghoztál egy döntést, megtette ezt a jelenlegi párod is. Tehát nagyon fontos, hogy más perspektívából is szemléld a saját érzéseidet.
8. Validáld az érzés helyénvalóságát
Valóban jobb szeretnél valaki olyannal együtt lenni, akinek előtted még nem volt soha senkije?
Egyes kultúrában a mai napig elvárás ez, de tudjuk jól, hogy a tradícióknak nem mindig van bármi köze az életszerűséghez. Jobb lenne egy partner, aki inkább lenne a gyereked, mintsem a szerelmed?
Az ember számos kapcsolaton keresztül kerül közelebb igényei és ezzel önmaga megismeréséhez. Ezektől a tapasztalásoktól leszel jó párja valakinek. Arról nem is beszélve, hogy a szex is egy elég gyakorlatorientált műfaj, könyvekből még senki nem vált jó szeretővé.
Tényleg nem tartanád furcsának, ha valaki mondjuk 30 évesen azt mondaná neked, még soha senkit nem talált elég vonzónak?
9. Emlékezz a saját értékeidre
A féltékenység a legtöbb esetben önbizalomhiányból, negatív önértékelésből fakad.
Jó módszer tehát a leküzdésében, ha emlékezteted magad a saját értékeidre. Mik azok a tulajdonságaid, amiket nagyra értékelsz magadban? Mit szeretsz a külsődön? Végy egy üres papírt és listázd ezeket!
Az is jusson eszedbe, hogy valamiért megtetszettél a párodnak.
Tehát kell lennie benned nem egy olyan dolognak, amik elég értékesek ahhoz, hogy a kedvesed veled akarjon lenni ezek miatt. Illetve azt se felejtsd el, hogy legyenek akárkik a párod exei, ők már csak múlt idők.
Nem volt meg tehát bennük az, amit benned viszont megtalált.
10. Koncentrálj a jelenre
Valamennyi bizonytalanság minden kapcsolatnak sajátja.
Lehet, hogy egyszer a tiednek is vége lesz, s még csak tenni sem fogsz tudni ellene.
Két választásod van: elfogadod ezt a lehetőségét is és megbékélsz vele, vagy folyamatosan stresszeled rajta magad, amivel ugyan továbbra sem lesz nagyobb befolyásod a történésekre, cserébe kikészíted magad.
Folyamatosan a párod múltján agyalni és fantáziavilágot építeni köré meglehetősen energiaigényes elfoglaltság.
Ezt az energiát akár abba is fektethetnéd, hogy jól érezd magad a jelenlegi pároddal a mában.
Törődj a kapcsolatotokkal, figyelj oda a másikra, ugyanakkor foglalkozz magaddal is. A múlton rágódni teljesen felesleges, cserébe megfoszt attól, hogy megélhesd a jót a jelenben.
11. Fordulj szakemberhez:
Abban az esetben, ha magad nem boldogulsz a retroaktív féltékenységgel, ajánlatos szakemberhez fordulnod.
Ha úgy érzed, hogy nem múlik, sőt egyre rosszabb, ha úgy gondold, depressziós vagy tőle, rontja az életminőségedet, akkor nem érdemes halogatnod a segítség kérését.
Egy szakember hatékonyan és célzottan fog téged rávezetni a féltékenységed valódi forrására, s segít annak feldolgozásában.
Féltékenység az exre: Összefoglalás
Amint látod, az exed múltjára való féltékenység egy összetett érzelem, mely sokkal több embert és párkapcsolatot érint, mint gondolnád.
Intenzitásától függően akár extrém módon is hatással lehet egy kapcsolatra, s nem kíméli azt, aki átéli.
Szerencsére van megoldás a kezelésére, szóval pánikra semmi ok akkor sem, ha érintett vagy: fogsz te még a mának élni!