A szereplők beleegyezése által íródott igaz történet alapján. A nevek és helyszínek kitaláltak, mindenféle egyezés a véletlen műve.

Gábor sápadtan ült a rendelőmben. Egy laikus szemével nem tűnt ideges fajtának, hiszen lábát már szinte hetykén dobta keresztbe, karjai nyugodtan pihentek a fotel karfáján.

Első pillanatban meg is lepett, hogy mit keres egy ennyire kiegyensúlyozott férfi az irodámban, aztán meghallottam a történetét.

Gábor a feleségéről kezdett mesélni.

Annát életerős, vidám és határozott nőként ismerte meg közel tíz évvel ezelőtt. A szerelem szinte berobbant közéjük.

Gábor már harmincon túl járt, Anna hozzá képest hét évvel volt fiatalabb, de gondolkodásában és érettségében messze túlszárnyalta a kortársait. Gábor érezte, hogy megtalálta az igazit és Anna is magabiztosabb lett az élet minden területén.

Karrierje elképesztő sebességgel ívelt felfelé, alig öt év alatt elérte az egyetem után a HR igazgató-helyettesi pozíciót.

Gábor munkája szintén óriási lendületet kapott: Anna bátorításának hála kilépett addigi munkahelyéről, ahol a feladatok már kezdték felőrölni és megpályázta álmai állását.

Bár elsőre nem, de párja hitének köszönhetően harmadik próbálkozásra felvették az áhított pozícióba. Mindeközben Anna végig tartotta benne a lelkesedést, pozitív gondolkodása és kitartása átragadt a férfira, amely így meghozta a gyümölcsét.

Két év együtt járás után Gábor felajánlotta, hogy költözzenek össze a nagynénje üresen álló másfél szobás lakásába. Anna ebben a lakásban teremtette meg az első nagybetűs otthonukat.

Bár a nő nagyon sokat dolgozott, mégis sikerült úgy alakítani az idejét, hogy finom vacsora és tiszta lakás várt Gáborra minden nap.

Mindent meg tudtak egymással beszélni, a világról alkotott képük, a gondolkodásmódjuk szinte teljesen ugyanaz volt.

Hagyománytisztelő gondolkodásúak voltak, tehát a szerelem beteljesülését a házasságban és a családban látták.

Úgy tűnt, boldogságuknak semmi sem szabhat gátat.

Egy kapcsolat hanyatlása

Egy napon Anna Gábor elé állt és az erős nőket jellemző egyenes módon közölte Gáborral, hogy ő szívesen szorosabbra kötné a kapcsolatukat.

– Feltételezem, itt a házasságra gondolt – mondtam Gábornak az ülésünk alatt.

– Így van. Ez valóban logikus lépésnek tűnt, de nekem valahogy gyors volt.

– Lassan három év után? Hiszen minden tökéletesnek tűnt az elmondása alapján.

– Igen, de valamiért nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen csodálatos, intellektuális nő engem választott. Kerestem benne a csapdát.

Amikor rákérdeztem, milyen csapdát keresett Gábor Anna közeledésében, akkor elmesélte az előző kapcsolatát, ahol a nő öt évig szívta a férfi vérét és vele a pénztárcáját.

Az említett hölgy közel sem volt olyan talpraesett, dolgos és intelligens, mint Anna, Gábor szavaiból úgy vettem ki, leginkább arra hajtott, hogy legyen mellette egy férfi, aki eltartja. Azonban Anna ennek a leírásnak a közelében sem járt.

– Rossz tapasztalat – mosolygott erőtlenül Gábor. – De végül beadtam a derekamat és megkértem Anna kezét.

– Beadta a derekát? Ez nem úgy hangzott, mint egy magabiztos elköteleződés a szeretett nő mellett.

Gábor egy ideig maga elé meredt, nem reflektált az állításomra. Ott folytatta, ahol abbahagyta.

Még egy év gondolkodás után végül megkérte Anna kezét egyik tengerparti nyaralásuk alkalmával. A nővel természetesen madarat lehetett fogatni, szinte fel se húzta a jegygyűrűt az ujjára, már az esküvői ruhaszalonok és dekorosok honlapjait kezdte böngészni.

Az újdonsült menyasszony ragyogott a boldogságtól, Gábor pedig sütkérezett ennek fényében.

– Azt hiszem a problémák az esküvő körül jelentkeztek – mondta Gábor. – Anna mindent megakart velem beszélni, de hát tudja, én nem igazán értek a színekhez és a trendekhez. Azt akartam, hogy minden olyan legyen, ahogy Anna szeretné.

– Magának egyáltalán nem volt elképzelése, milyen lenne álmai esküvője? – kérdeztem.

– Dehogynem, volt – bólintott Gábor. – Én a Budai Várban szerettem volna. De Anna azt „sznobnak” találta, ráadásul nagyon drágának. De, szerintem vastagon benne volt az is, hogy Anna vidéki lány és nem tudta volna elképzelni, hogy a családja jól érzi magát egy puccos vacsorán. Végül egy Budapesthez közeli kis kúriában lett megtartva hagyományosabb esküvői lakodalommal.

– Szóval Önnek nem egy ilyen esküvő volt az álma?

Gábor megint elmerengett és csak néhány perc hallgatás után válaszolt.

– Lényegében nem. Nekem túl „egyszerű” volt. Szép volt a dekor és Anna jó zenekart talált. De valahogy nem volt elég… teátrális.

– Hivalkodó?

– Nem erre gondoltam…

– Futotta volna nagyobb, fényűzőbb esküvőre?

Gábor ismét hallgatott egy darabig. Akkor már az ujjait is tördelni kezdte.

­– Nem. Megbeszéltük a keretet és Anna tökéletesen kivitelezte. A nászpénzből is tulajdonképpen nullára jöttünk ki…

– Értem. Nézzük mi történt az esküvő után!

Gábor lelkendezve mesélt a nászútról. Életében először eljuthatott Kubába, álmai utazására, amelynek szervezését szintén Anna vállalta fel.

– Maga nem segédkezett a szervezésében? ­ – kérdeztem.

– Anna sokkal jobban átlátta ezeket.

­– De valamit csak választottak együtt? A szállást? Programokat?

Gábor lesütötte a szemét, mint egy rossz kisgyerek, akit valamilyen csintalanságon érnek.

– Anna szerette volna velem megbeszélni. De engem lekötött a munka, meg hát ő ehhez jobban ért.

– Értem. Folytassuk!

A problémák a nászút után elkezdtek sűrűsödni. Anna felhozta Gábornak, hogy akkor elkezdhetnének dolgozni a gyereken.

– Feltételezem, úgy házasodtak össze, hogy ezt megbeszélték? – szakítottam félbe újra Gábort a kérdésemmel.

– Természetesen. Szerettem volna családot. De… Nem is tudom… Olyan hirtelen jött a kérése.

– Hirtelen? Azt mondta beszéltek róla.

– Igen, tudom, de azt hittem lesz még pár jó évünk kettesben.

– Lassan negyven éves lesz, ha jól tudom.

– Igen, én is tisztába vagyok vele…

Gábor kinézett az ablakon, kerülte a szemkontaktust. Kértem, hogy folytassa a történetet.

Anna elkezdett gyakrabban eljárni a nőgyógyászhoz, elvégeztetett minden lehetséges vizsgálatot, vitaminokat íratott fel és még hőmérsékletet is mért. Megkérte Gábort, hogy az ülőmunka mellett járjon el sportolni, legalább naponta egy fél órát sétáljon, hogy a vérkeringése rendben legyen.

– És így tett? – kérdeztem.

– Nos, sok volt a munkám… Nem volt időm erre figyelni.

– Mi történt ezután?

Gábor elmondta, hogy az elején Anna örömét lelte a terhesség felkészítését megelőző tevékenységekben. Többet járt jógázni és futni, egészségesebben étkezett, aminek hála az a pici pocakja is eltűnt.

Aztán eltelt egy év az esküvőt követően és Anna egyre feszültebbé vált. Először még kedvesen kérlelte Gábort, hogy menjenek el együtt sétálni, vagy túrázni, hogy többet mozogjanak.

Majdnem minden este csábító fehérneműbe öltözött, hogy felkeltse férje figyelmét. Gábor azonban folyton fáradt volt, amelyet a munkája számlájára írt.

Anna egyre türelmetlenebbé vált.

Veszekedett a férfival, hogy számára nem fontos a családalapítás, hogy semmit nem tesz meg, hogy Anna végre állapotos legyen. Az elején még rendre meg tudták beszélni a dolgot, hogy adjanak még időt egymásnak, minden rendben lesz. Azonban Gábor egyre inkább elkezdte kerülni a feleségét, mind lelkileg, mind fizikailag.

– Miért mellőzte Annát? – kérdeztem.

– Elegem volt abból, hogy minden beszélgetésünk veszekedésbe torkollott – Gábor először tűnt idegesnek az ülésünk során. – Legfőképpen elegem volt a gyerektémából. Nagyon sokat dolgoztam és nem vágytam arra, hogy hazaérve a feleségem ezzel nyaggasson.

Gábor önmagához képest kikelve mesélte, hogy Anna minden havi vérzés után sírva fakadt, hogy nem jött össze a gyerek, ráadásul olyat kért Gábortól, ami a férfi számára felháborító volt.

– Megkért, hogy menjünk el meddőségi klinikára! Persze akkoriban rengeteg munkám volt amivel Anna is tisztában kellett legyen, el tudja ezt képzelni?! Ráadásul fiatalok vagyunk, nem értem Anna miért nem tud türelmesebb lenni?

– Mi volt Anna kérésére a válasza?

– Természetesen az, hogy nem!

– Szóval közel tíz év kapcsolat és számtalan sikertelen próbálkozás után nemet mondott a feleségének a vizsgálatokra, amellyel családot alapíthattak volna?

Gábor elhallgatott. Fejét peckesen felszegte és nem nézett rám.

– Mi történt ezután? – kérdeztem.

Anna összeomlott a férfi válaszára, de Gábor elmondása szerint ő ezt nem vette észre, csak a felesége vágta később a fejéhez. Mindenki tette tovább a dolgát a veszekedés után.

Annyi változott, hogy Anna elhallgatott.

Nem veszekedtek, de nem is beszélgettek többet az incidens óta. Gábor újra boldognak érezte magát, úgy érezte, minden sínen halad.

Ám egy újabb fél év elteltével Gábor egyik este úgy ért haza, hogy Anna révült tekintettel áll a konyha közepén, kezében egy nagy húsvágó kést szorongatott, amelynek hegyét a saját hasa felé fordított. Mellette majdnem egy teljesen üres boros üveg állt, pedig a gyerektervezés óta egy korty alkoholt nem ivott. Könnyes szemmel nézett a belépő férjére, majd annyit mondott.

– Mi értelme az életnek, ha nem akarsz tőlem gyereket?

Gábor reflexei valami elképesztő csoda folytán megállították Anna hirtelen mozdulatát, mielőtt magába vágta volna a kést.

– Mai napig nem tudom, hogy tudtam ilyen gyorsan lereagálni a szituációt ­– Gábor hangja megremegett, ahogy az emlékek feltódultak. ­– Anna megpróbált magában kárt tenni és folyamatosan azt üvöltötte: „Nem vagyok számodra fontos! Minek vagyok egyáltalán itt?!” Aztán néhány perc tusakodás után kicsavartam a kezéből a kést és ő a földre rogyott. Zokogott. Kétségbeesésembe felhívtam édesanyámékat, hogy segítsenek, Anna nincs jól. Ők egyből hívták a mentőket. Azóta Anna visszaköltözött a szüleihez és folyamatos felügyelet alatt áll. A munkáját elvégzi valahogy, de…

Gábornál eltört a mécses és zokogásba tört ki. Hagytam, hagy jöjjön, aminek jönnie kell.

– El akar hagyni! – hüppögte egy kicsivel később. – Azt mondta, hitegettem… Becsaptam… Hogy nem akarok családot… Hogy nem szeretem… Pedig én mindennél jobban! Nem tudok nélküle élni! Ha tudtam, volna, hogy késhez nyúl, elmentem volna a kivizsgálásokra!

Nem faggattam tovább Gábort mert láttam, hogy alig bír beszélni.

Aznapra elengedtem és megkértem, hogy amennyiben Anna állapota megengedi, hozza el őt is a következő alkalomra. Gábor megszeppent, de könnyeit felitatva megígérte, hogy mindent megtesz az ügy érdekében.

Új remény

Legnagyobb megkönnyebbülésemre Anna eljött Gáborral. A sápadt, megviselt, ugyanakkor láthatóan eltökélt és szenvedélyes nő nem úgy nézett ki, mint aki bármikor véget akart volna vetni az életének.

Anna bevallotta, hogy valóban túlzásba esett és a végső kétségbeesése csábította a „könnyű út” felé.

Teljesen úgy érezte, hogy a férje számára az ő vágyai és kérései már nem fontosak, nem számítanak. A nő mindennél jobban vágyott a családra, hogy gyermeke legyen Gábortól, mert ő ebben látta a szerelem beteljesülését.

Viszont pont az imádott férfi fosztotta meg ettől Annát. Nem érezte magát kívánatosnak, teljesen megőrjítette, ahogy látta, Gábor elfordul tőle mind lelkileg, mind testileg.

– Ráadásul semmit nem lehetett vele megbeszélni! – fakadt ki Anna. – Folyton hárított és nekem kellett mindent megcsinálni! Semmiben nem segített! Se a háztartásban, se az esküvő szervezésében, de még álmai kubai szállásánál is hagyta, hogy én keresgéljek, pedig én nem is akartam olyan messzire menni!

Gábor megdöbbenve hallgatta feleségét. Nagyon nehezen sikerült felfognia, hogy mekkora fájdalmat okozott neki, amikor nem akarta meghallani a kívánságait és mennyire magányosan hagyta a problémáival. Ugyanúgy Anna elhűlve hallgatta, hogy a férje úgy gondolta, teljesen rendben van a kapcsolatuk, ha mindent a nőre hagy.

A terápia során feltárult, hogy Gábor a befelé forduló, a külvilág számára önzőnek tűnő magatartásával próbálta kikerülni a konfliktusokat. Szerette Annát, csupán a saját szemszögéből.

Az ő nézetéből nem tulajdonított nagy jelentőséget az utódnemzésnek, de az nem azt jelenti, hogy nem szerette volna a feleségét. Csupán így akarta megőrizni a békét, hogy nem állt bele a konfliktusokba.

A terápia során feltárultak Gábor további frusztrációi, amitől nem tudott szabadulni. A házaspár végül egy évet járt párterápiára, mire megtanulták a helyes kommunikációt egymás között és Gábor is sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított a felesége minden kérésének.

Ehhez azonban mindkettőjük elszántságára szükség volt: Annának, hogy továbbra is elhiggye, a férje szereti őt és Gábornak is, hogy feloldja az előző párkapcsolatából magával cipelt félelmeit.

A terápia lezárását követően egy évvel kaptam egy levelet tőlük, amelyhez egy fénykép volt mellékelve.

Gábor és Anna széles mosollyal néztek a kamerába, Anna kezében egy fehér pólyába bugyolált csecsemő szunyókált. Az üzenet ennyi volt: „Köszönjük Önnek a családunkat!”