Miért nem talál rám a szerelem

Miért nem talál rám a szerelem? Bennem van a hiba?

Tartalomjegyzék

A szerelem a legtöbb ember életében kardinális kérdés, hiszen mindannyian vágyunk egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatra.

Egy elementáris és valószínűleg a legboldogabb érzésről beszélünk, ami az életünk folyamán megtörténhet velünk.

Nem véletlenül szól a legtöbb vers a szerelemről, és nem véletlenül témája ez minden harmadik regénynek, filmnek vagy éppen zenei alkotásnak. A szerelem az emberi élet központi motívuma, aki pedig nem éli meg, talán nem is élt teljes életet.

A szerelem azonban nem olyan dolog, hogy minden második nap bekopogtat az ajtódon, hogy szia, itt vagyok. Pont azért különleges, mert egy egész élet alatt is csak párszor történik meg velünk.

Ugyanakkor komoly boldogtalanságot és elhúzódó szomorúságot tud okozni, ha vágyunk rá, de a szerelem mégsem talál ránk.

Ilyenkor felvetődik az emberben a kérdés, hogy az is lehet, hogy bennem van a hiba? Én tehetek róla, hogy nem vagyok boldog szerelmi kapcsolatban senkivel?

Bizony, könnyen lehet, hogy valójában rajtad múlik, hogy nem vagy kölcsönös szerelmi kapcsolatban egy másik emberrel. És nem, nem azért mert ronda vagy, amire mindenki először gondol.

A szerelemnek sokkal inkább van köze a kisugárzásodhoz, mint ahhoz, hogy hogyan nézel ki. A kérdés, hogy mit üzensz magadból a világ felé. Nézzük most meg ezeket az üzeneteket.

11 ok, amiért nem talál rád a szerelem!

1. Negatív önkép

Az egyik leggyakoribb eset, hogy azért nem találkozol az igazival, mert negatív az önértékelésed.

Ha egyfolytában azon rágódsz, hogy csúnya vagy, nem elég jó az állásod, nincs elég pénzed stb., akkor ez kifelé is sugárzik belőled. Ha azt üzened a környezettednek, hogy én csak egy kis nulla vagyok, persze, hogy elkerülnek majd a fiúk vagy a lányok.

A krónikus önbizalomhiányban szenvedő férfiak a legritkább esetben találnak maguknak párt. A nőknél ugyanis genetikus kód, hogy biztonságra vágynak egy férfi oldalán, ez pedig először a határozott fellépésben realizálódik.

Ha azt akarod, hogy ne kerüljön el a szerelem, akkor először is szedd rendbe magad, hidd el, hogy te is ugyanolyan értékes ember vagy, mint bárki más és igenis lehet szeretni téged.

A lányok esetében kicsit más a helyzet, mivel a férfiak jelentős része gondoskodó típus és így szeretnek „elveszett” lányokkal ismerkedni. Azonban ebben az esetben sem szerencsés a dolog, mivel a férfi nem a nőt fogja szeretni, hanem azt, hogy gondoskodhat valakiről.

Ez pedig nem szerelem és nem is teljes párkapcsolat, amelyben mindkét fél a másik személye miatt boldog.

2. Szeresd önmagad

“Aki nem szereti saját magát, mást sem tud szeretni.” – írja a legendás orosz író Tolsztoj. A mondat azóta szállóigévé vált és nem véletlenül. 

Amíg nem vagy jóban magaddal, addig sajnos a másik felé sem tudsz nyitni.

A leggyakoribb eset, ha az embernek olyan az életvitele, amit maga is elutasít, például, hogy iszik, egész nap nem csinál semmit, olyan munkát végez, amit utál, lefekszik fűvel fával stb. Ha nem szereted magad, akkor a szerelem is el fog kerülni.

Ahhoz, hogy boldog párkapcsolatban élj, ki kell békülnöd önmagaddal. Nem is olyan nehéz, mint első hallásra tűnik.

A változtatásban az a legjobb, hogy már ma is megteheted. Sőt, leginkább csak ma teheted meg. Kezdj el úgy élni, hogy büszke lehess magadra, ha ez megtörténik, akkor nem kell sokáig várni és a szerelem is bekopogtat majd az ajtódon.

3. Ne legyen ideád

Mindenkinek van egy elképzelése a tökéletes partnerről, de ha túlságosan ragaszkodsz ehhez a képhez, az nagyon mérgezően tud hatni. Ráadásul sokan azt hangoztatják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Azonban az esetek többségében, ami ideig-óráig működik, nem feltétlen lesz igaz hosszú távon is.

Vagyis egy szerelem nem azért fog megszületni benned, mert a másik ilyen, meg ilyen. Sokkal inkább úgy áll a dolog, hogy annak ellenére is szerelmes leszel, hogy ilyen meg ilyen rossz tulajdonságai vannak az illetőnek.

Ha egy ideát hajszolsz, akkor blokkolod magadban, hogy bárkihez érzelmileg közelebb kerülj. A zsánered a szőke hajú, magas férfi, aki legalább két nyelven beszél? Felejtsd el, az érzelmek nem ilyen dolgokon múlnak.

Sokkal hasznosabb, ha adsz esélyt a másiknak, még akkor is, ha az nem illeszkedik teljesen a fejedben lévő varázslatos képhez.

Meg kell jegyezni, hogy az idealizálás sokkal inkább a nőkre, mint a férfiakra jellemző, ők nem bírják elengedni azt a bizonyos szőke herceget a fehér lovon. Bizony, olykor a mesék is tudnak negatívan hatni.

4. Ne vágyj rá görcsösen

Ne fuss olyan busz után, amelyik nem vesz fel! – valószínűleg sokaknak ismerős a mondás.

Biztos neked is volt már olyan tapasztalatod, hogy ha túlságosan futottál valaki után az kvázi menekült előled. Sajnos a túlzott erőlködéssel gyakran elijesztjük a másikat, még akkor is, ha alapvetően szimpatikusak lennénk a számára.

Hogyan szeressen belém? 20 hasznos tipp a csábításhoz!

Olyan asszociációkat szül, hogy biztosan lelkibeteg, túl sokat akar tőlem, nekem ez már megterhelő, nagyon sok azaz ember stb.

Még, ha görcsölsz is belül, próbálj lazább lenni, hidd el így sokkal könnyebben célba érsz. A praktika nem szép dolog egy kapcsolatban, de ebben az esetben bevethetsz egy kis színészi játékot, ami arról szól, hogy téged nem is érdekel olyan nagyon a másik.

A legszerencsésebb, ha ezt te is elhiszed. Könnyen lehet, ha nem futsz a másik után csupán közeledsz, akkor ő is tenni fog feléd lépéseket, hiszen már nem fogja tolakodónak érezni a jelenléted.

Egy ismerkedés sokkal inkább hasonlítható egy tánchoz, ahol egymás lépéseit figyelitek, mint egy esztelen kergetőzéshez.

5. Ne félj a magánytól

Az egyedülléttől való félelem több szinten is negatívan hathat a kapcsolataidra.

Egyrészt, ha túlságosan félsz a magánytól, akkor olyan kapcsolatokba is belemész, amire igazából nem is vágysz, pedig a szerelem valóban csodálatos dolog, érdemes hát várni rá. Nagyon romboló tud lenni, ha mindenáron valaki mellett akarsz lenni, sajnos ez könnyen vezethet évekig tartó boldogtalansághoz is.

Az úgynevezett kapcsolatfüggő emberek, akik egyik kapcsolatból ugranak át a másikba soha nem boldogok, mert képtelenek megélni a szerelmet. Az embernek meg kell tanulnia egyedül lenni, hogy jobban megismerje önmagát, és az is világossá váljon számára, hogy mi- illetőleg ki az, akire a szíve mélyén vágyik.

Miért félek a magánytól? Módszerek, hogy felülkerekedj rajta.

Másrészt az egyedülléttől való félelmedet is megérzik az emberek, amelyre szintén zsigeri elutasítás a válasz, hiszen egy férfi nő kapcsolatban a nő, az nem az anyukád szeretne lenne, hanem vele egyenjogú partnerre vágyik.

A magánytól való félelem menekülés, a menekülő embereket pedig alapvetően elutasítja a másik ember, és ezt nem is nagyon lehet számon kérni senkin, hiszen a kerek kapcsolatokhoz egész személyiségek kellenek.

6. Ne félj az intimitástól

Az intimitástól való félelemnek gyakran szintén a negatív önképhez van köze.

Azonban nem önértékelési zavarokban nyilvánul meg, hanem abban, hogy tudatalatt senkit nem akarsz közel engedni magadhoz.

Nem szereted, ha megfogják a kezed, ha megsimogatják a hajad, ha szépeket mondanak neked? Akkor valószínűleg te sem tudod megélni a benned lévő intimitást.

Az intimitás elutasításának, gyakori kísérőtünete a szorongás és általában véve az új dolgoktól való félelem. Ha azt érzed magadon, hogy vágysz a szerelemre, de képtelen vagy elfogadni egy másik ember közelségét, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

Egy kis segítséggel fel lehet oldani az emberben rejtőző gátlásokat, hogy onnantól te is boldog, egészséges életet élhess egy másik ember oldalán.

7. Ne ragaszkodj az előzőhöz

Gyakran úgy ragaszkodunk az exünkhöz, hogy nem is tudunk róla, csupán a környezetünk látja, hogy minden felénk való közeledést reflexből elhárítunk.

Ha vége a nagy szerelemnek, akkor hajlamosak vagyunk minden más embert a nagy Ő-höz mérni és ebben a megmérettetésben el is bukik mindenki.

Nem olyan kedves, mint az előző, nem olyan okos, nem olyan szép stb. A szerelem nem ezeken a dolgokon múlik, jóval szerencsésebb, ha nem versenyezteted meg egymással az embereket.

Meglehetősen mérgező dolog, hiszen ha nem tennénk mérlegre a másik embert, hanem önmagában látnánk az értékeit, akkor nagyon könnyen lehet, hogy megszeretnénk, és akár hosszú boldog éveket töltenénk együtt.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az ember életében jellemzően 2-5 nagy szerelem van, nyilván ezek az emberek különböznek egymástól. Ne ragaszkodj hát az előzőhöz.

8. Nincs igazi

Nagyon ártó sztereotípia, hogy létezik az életben egyetlen igazi szerelem, ha pedig annak vége, akkor kész, ennyi volt, dobhatjuk kukába az egész életünket.

Szögezzük tehát le, hogy nincsen egyetlen egy nagy szerelem, mivel az ember érzelmi háztartása egész egyszerűen nem így működik. Már csak azért sem, mert az ember a korral változik, és így a vágyai is változnak.

Az emberek jelentős többsége még szinte kamasz korban, 16 és 22 éves kora között érez valaki felé szerelmet.

Szinte majdnem minden esetben ezek a kapcsolatok véget érnek, és gyakori jelenség – főleg a férfiak vagy inkább fiúk részéről – hogy utána, akár évekig nem is nyitnak más felé. Azaz blokkolják, hogy újra szerelmesek legyenek.

Persze, amikor 30 körül valahogy mégis csak jön egy másik szerelem, akkor meg az lesz az egyetlen igazi, az előzőre ráfogjuk, hogy ó az csak kamasz szerelem volt, de ez most a felnőtt szerelem, az egyetlen igazi és megkérdőjelezhetetlen.

Aztán ha esetleg annak is vége, akkor jön az, hogy magunkba zárkózunk és akár egy egész élet alatt sem nyílunk meg többé. Te soha ne essél bele ebbe a hibába!

Ennél nagyobb butaságot nem igazán követhet el magával szemben az ember, hiszen így zsigerből hárítja el a boldogság lehetőségét, csupán azért mert ragaszkodik egy ostoba sztereotipiához.

Gyakran egy véget ért szerelem utáni új kapcsolat lehetőségét lelkiismeret furdalással élünk meg, mintha megcsalnánk saját érzéseinket, illetőleg azt, akit valaha szerettünk.

Ez pontosan azért nem igaz, mert egy élet alatt többször is lehetünk szerelmesek, sőt az a normális, ha ez így történik. Ne hagyd hát, hogy ezek a lélekrágcsáló érzések elhatalmasodjanak rajtad.

9. Ne félj a csalódástól

Az első nagy szerelem után az emberek többsége azért nem akar ismerkedni, mert fél az újabb csalódástól.

Ez inkább a nőkre jellemző, és gyakran még akkor is elutasítják a feléjük közeledő férfit, ha nagyon is vonzódnak hozzá. Minden emberi szeretés fájdalommal jár – mondja Buddha, és ez valószínűleg így is van. A szerelem elvesztése pedig valóban tragikus érzés, talán a legnehezebb, ami szeretteink halála mellett meg kell élnünk.

Azonban csupán a fájdalomtól való félelem miatt elutasítani a szerelem és a boldogság lehetőségét, valljuk be, az meglehetősen ostoba dolog.

A teljes élet része a szomorúság is, nem lehet megúszni a dolgot. Egy középszerű, érzelmektől mentes életnek meg nem sok értelme van.

Ne félj a csalódástól, és adj esélyt magadnak a szerelemre, ki tudja, még az is lehet, hogy ennek sosem lesz vége. Ha nem próbálod meg, akkor nem is fog kiderülni.

10. Negatív családi tapasztalat

Sajnos az is oka lehet annak, hogy nem talál rád a szerelem, hogy sok rossz tapasztalatod volt a gyermekkorodban.

Ha azt láttad, hogy a szüleid egyfolytában gyűlölködnek, marják egymást, esetleg volt tapasztalatod konkrét bántalmazásról, akkor ezek befolyásolhatják a te magánéletedet is.

Ebben az esetben felnőtt korban jellemző a bizalom teljes hiánya, a másik közeledésének elutasítása, a szeretésre való látszólagos képtelenség.

Azért nem kell teljesen megijedni, egy kis terápiával sok minden helyre hozható. Érdemes ebben az esetben egyéni terápiába kezdeni, vagy elmenni egy családállításra, ez utóbbi egy közösségi terápia, ami a legtöbb esetben rendkívül hatékonyan működik.

Ami fontos, hogy azért mert negatív tapasztalataid vannak, ne hagyd, hogy a te életed is boldogtalan legyen.

11. A valóságban élj, ne csak az interneten

Végül meg kell említeni egy problémát, amely az utóbbi évtizedben vált aggasztó méretűvé. Miszerint az emberek nem a valóságban, hanem az interneten léteznek és ismerkednek.

Sajnos az is oka lehet annak, hogy elkerül a szerelem, ha csak online próbálkozol a különböző társkereső oldalakon. Tény, hogy sokan ismerik meg a partnerüket az interneten keresztül, de csak ott keresgélni nem szerencsés dolog.

Mivel nincsenek személyes benyomásaid, és csak kérdez-felelek játék megy, így nem ez az ismerkedésnek a legjobb módja.

Nyugodtan szólíts le bárkit a villamoson vagy a sarki közértnél, aki tetszik. Sokkal egészségesebb dolog, mint csupán vadidegenek fotóit lájkolgatni, ráadásul a bátorság már fél siker.

Összegzés: Miért nem talál rám a szerelem

A pszichológia egyik fontos alaptétele, hogy az ember nem tud tenni azért, hogy boldog legyen, azért azonban igen, hogy ne legyen boldogtalan.

A boldogság azonban rátalál az emberre, futni utána nem lehet, vagy elfogadjuk vagy elutasítjuk.

Hasonlóan van ez a szerelemmel is, olyan opció nincsen, hogy eldöntöd, hogy te most akkor egy hónapon belül szerelmes leszel és az meg is történik. Olyan azonban van, hogy lehetőséget adsz magadnak arra, hogy rád találjon a szerelem, és ha ez megtörténik, akkor elfogadod az ajándékot, amit kaptál.

A fentiekben megpróbáltam összeszedni azokat a tényezőket, melyek leginkább a szerelem és így a boldogságod útjában állhatnak.

Látható, hogy sok mindent lehet tenni azért, hogy neked is részed legyen ebben a csodálatos érzésben.

Fejlesztheted az önbizalmad, megtanulhatod szeretni önmagad, elengedni az exed és akár kisebb praktikákat is bevethetsz, hogy rád találjon a szerelem.

Csak azt tudom javasolni, hogy tegyél meg mindent önmagad érdekében, hiszen ahogy a mondás tartja: Te is megérdemled!

Scroll to Top