A hazugságot alapvetően elítéli a nyugat-európai társadalom, és a legtöbb ember. De ha a szívünkbe nézünk mindannyian hazudtunk már és az is valószínű, hogy nem csak egyszer.

A hazugsághoz való negatív hozzáállás a Bibliától eredeztethető, hiszen ott bűnként van definiálva.

A modern pszichológia azonban másként vélekedik erről, miszerint nem minden esetben bűn a hazugság.

Jogosan vetődik, hát fel a kérdés, hogy mit tegyünk, ha a párunkat, a gyerekünket, közeli rokonunkat vagy barátunkat hazugságon érjük?

Ez attól függ, hogy mit és miért hazudott. A hazugságnak számtalan formája létezik, történhet rosszakaratból, de merő jóindulatból is.

Összeszedtem pár alaptípust, hogy megkönnyítsük a döntésedet, ha ilyen helyzetbe keverednél.

Mennyit hazudunk valójában?

Az emberek öt éves koruk környéken kezdenek el hazudni, jellemzően azért, hogy elkerüljék a kellemetlen szituációkat. Ezt komoly pszichológiai tesztek is bizonyítják. 

Az egyik legbeszédesebb, amikor egyesével beültettek 100 gyereket egy szobába, ahol valami vagány játék volt, mindenkinek megmondták, hogy nem szabad megnézni, szinte kivétel nélkül mégis minden gyerek megnézte a játékot, de később csak 38 százalékuk vallotta ezt be a többi pedig hazudott.

Körülbelül ilyen számok mentén lehet gondolkodni tehát, hogy mennyit is hazudunk vallójában.

A két típus – Önző és önzetlen hazugság

Alapvetően két részre osztják a hazugságokat, az önzőre és az önzetlenre, ez utóbbi a hazugságaink 25 százalékát teszi ki, ilyen, ha valakinek a javára hazudunk, vagy amikor például udvarláskor jobb színben tüntetjük fel magunkat.

Ezzel szemben az önző vagy ártó hazugság az az, amikor valaki jogtalan előnyhöz akar jutni a hazugság révén, vagy el akar kerülni egy megérdemelt büntetést. Például, ha összetöröm valakinek az autóját, aztán ráfogom valaki másra, nos, az nem szép dolog.

Ellenben, ha a barátnőm töri össze valakinek az autóját, én pedig magamra vállalom, azaz hazudok, abban semmi elítélendő nincsen.

Az, hogy mekkora különbségek vannak hazugság és hazugság között a nyelvben is szépen megjelenik.

Te is biztosan érzed, hogy nem ugyan abba a kategóriába esik a füllentés és az átverés, és, hogy más a blöff és más a hazugság. Más az elhallgatás és más az átverés, a sort pedig még hosszan lehetne folytatni.

Ha a hazugság súlyosságát nézzük, akkor gyakorta két kategóriába sorolják a hazugságokat, ez pedig a leplezés és a meghamisítás.

• A leplezés esetében arról van szó, hogy nem közöljük a másikkal a teljes igazságot. Példának okáért nem említem meg a páromnak, hogy előbb vége lett a munkának, de ahelyett, hogy haza siettem ezt a két órát a kollégámmal töltöttem.

• Ezzel szemben a meghamisítás már direkt félrevezetés vagyis nem csak elhallgatok egy információt, de hamisat állítok helyette. Ha például a párom megkérdezi, hogy miért késtem és én azt mondom, hogy túlóráztam a munkahelyemen, holott a barátaimmal voltam, az már megtévesztés.

A jó hazugságok fajtái

Védekező hazugság

Talán az a leggyakoribb oka annak, ha hazugsághoz folyamodunk, hogy elkerüljünk egy kellemetlen, ránk nézve negatív szituációt.

A munkahelyen pont ugyan olyan gyakran fordul elő, mint a magánéletben. Szerintem veled is előfordult már, hogy meghívtak egy baráti találkozóra, de nem volt kedved elmenni.

A legtöbb esetben ilyenkor az ember nem azt mondja, hogy bocs nincs kedvem találkozni veled… Inkább kitalál valamit, például, hogy munkahelyi vacsorára hivatalos.

Érdekes módon arányaiban nőknél gyakrabban fordul elő, a gyengébbik nem ugyanis többet hazudik tapintatból, mint a férfiak, a hímek sokkal inkább hajlamosak az önös érdekből történő hazugságra.

A védekező hazugság, már egészen korán, öt éves korban megjelenik. Például, ha összetörik a játék és a szülő megkérdi, hogyan történt, akkor a gyerek gyakran füllent valamit, például, hogy leverte a huzat, mint sem, hogy bevallja bűnösségét.

Mivel nem akar vele semmi rosszat, így a komoly büntetést mindenképpen kerüld el, ha ilyen helyzetbe keveredsz.

A kategória ugyanis nem az ártó hazugságok sorát erősíti, és ha bevalljuk magunknak, ha nem, lényegében a mindennapi élet részét képezik.

Udvarias hazugság

Nem sokban különbözik a védekező hazugságtól az udvarias vagy kegyes hazugság.

A motiváció ugyanis a legtöbb esetben itt is a jóindulat. Elég, ha olyan apróságokra gondolunk, mint amikor megdicséred a barátnőd új frizuráját, holott igazából a régi neked jobban tetszett.

A szocializációval szintén kialakul már gyerekkorban, olyan 6-8 éves kor magasságában. Nem mindenkire, de sokakra jellemző, hogy akkor is megdicsérnek például egy új játékot, ha valójában nem is tetszik nekik. 

A kegyes hazugságnak sajnos súlyosabb fokozatai is van, és itt most nem a hazugság, hanem a kegyesség mértékére gondolunk.

Ha egy rokonunk vagy barátunk nagy bajban van, gyakorta azt mondjuk neki, hogy nem lesz semmi baj, holott ennek az ellenkezőjét gondoljuk.

Súlyos betegségek esetén is a legtöbb esetben azzal vigasztaljuk a másikat, hogy meg fog gyógyulni pedig egyáltalán nem erről vagyunk meggyőződve.

Kompenzáló hazugság

A kompenzáló hazugság kifejezetten gyerekekre jellemző, illetőleg a gyengébb személyiséggel rendelkező felnőttekre.

Az ember hajlamos olyan dolgok miatt is szégyellni magát, amiről igazából nem tehet. Ezekben az esetekben pedig hajlamosak vagyunk kiszínezni a valóságot.

Ha például a nyári-szünet végén megkérdezi a tanár, hogy ki hol volt nyaralni, de pénz híján a kisgyerek egész szünetben otthon gubbasztott, akkor valószínűleg ezt nem vallja be, hanem inkább kitalál valamit.

A felnőtteknél is megfigyelhető.

Tipikus eset, ha például szóba kerül ki mennyit keres. Az asztaltársaságnál mindenki szép jövedelemmel büszkélkedhet, kivéve téged, aki a töredékét keresed annak, mint a többiek.

Jellemzően ekkor felsrófoljuk a keresetünket, főleg, ha nem vagyunk közeli kapcsolatban a többiekkel, mert kevesebbnek érezzük magunkat, holott erre valójában semmi okunk nem lenne.

Figyelemfelkeltő hazugság

Akár a fentiek, ez a hazugságtípus is a gyerekre és az önbizalomhiányos emberekre jellemző.

Biztos te is ismersz olyas valakit, aki a legelképesztőbb hazugságokat képes állítani magáról. Hogy ilyen sikeres meg olyan sikeres, ilyen meg olyan lányokkal volt dolga stb.

Elég gyakori és sok esetben patologikus is lehet ez a hazudozási forma. Vagyis, aki hazudik az igazából nem készakarva teszi ezt, csak képtelen leállítani saját magát.

Másik típusa a figyelemfelkeltő hazugságoknak, amelyik félelemből történik, ebben az esetben gyakorta nem is vagyunk tisztában azzal, hogy hazudunk.

Például ha megdorgálnak minket a munkahelyünkön valami miatt, akkor ezt hajlamosak vagyunk úgy előadni másoknak, hogy ki fognak rúgni.

Talán ettől is gyakoribb, ha valaki beteg lesz a családban, ezt hajlamosak vagyunk bőven felszorozni és már-már valós tragédiaként adunk elő valamit, ami a valóságban sokkal kisebb horderejű dolog.

Bajtársi hazugság (Betyárbecsület)

A hazugságnak egy külön kategóriája, amikor nem magunk miatt, hanem a másikért hazudunk.

Gyerekekre és felnőttekre is jellemző, sőt akár kollektíven is működik. Ha például megkérdezi a tanár, hogy ki firkálta össze a táblát, és bár mindenki tudja, hogy Peti volt az, még sem szól senki egy szót sem.

De ilyen az a tipikus eset is, amikor ellenőrzést tart a nagyfőnök a cégnél. Megkérdezi tőled, hogy Attila pontosan szokott-e bejárni dolgozni, te meg rávágod, hogy igen, holott tudod, hogy minden nap késik fél órát.

Ártó hazugságok fajtái

A fentiek ellentéte, amikor a hazugság ártalmas, és valaki kárát szenvedi annak, hogy hazudunk.

Ezt szintén több dolog motiválhatja, ilyen a félelem, az önös érdek, és sajnos lehet a merő rosszindulat is. Vagyis konkrétan ártani akarok a másiknak azzal, hogy nem mondok igazat.

A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a hazugságnak ez a fajtája az, amit a Biblia bűnként definiál, és ami a mai napig nem egyeztethető össze egy normális ember etikai értékrendjével.

Manipulátor

Az ártó hazugságok gyakran egy önös cél elérését szolgálják.

Egyik alaptípusa a manipulátor, amikor valaki hazugságok mentén úgy irányítja a dolgokat, hogy végül elérje saját célját.

Egyszerű és sajnos elég gyakori példa, amikor valaki befeketíti a munkatársát mások előtt, hogy végül ő kerüljön nyerő pozícióba, és kerüljön feljebb a munkahelyi ranglétrán.

Valamilyen probléma esetén is hajlamosak vagyunk úgy manipulálni a dolgokat, hogy ne érjen bennünket veszteség.

Tipikus eset, amikor a válások alkalmával az egyik fél, vagy akár mindkettő valótlant állít a másikról, hogy ő kerüljön pozitív megítélés alá.

Színész

Legtöbbször érzelmi alapon és a társadalmi érvényesüléssel kapcsolatban nyilvánul meg.

Gyakori például a párválasztás esetében, amikor már nem csak arról van szó, hogy jobb színben tüntetem fel magam a másik előtt, hanem konkréten hazudok, például az egzisztenciális helyzetemet illetően.

Olyas valakit mutatok, aki valójában nem is én vagyok. Nem túl bölcs dolog, mert ezeknek rendszeresen bukás a vége.

Ezúttal is említhetjük példának a munkahelyi hazugságokat, amikor olyan dolgokat állítók magamról, aminek szintén nincsen valóságalapja.

Például, hogy beszélek idegen nyelveket vagy bírok ilyen és ilyen képességekkel, holott ez nem így van. Jellemzően ezt a fajta hazugságot sem lehet sokáig fenntartani.

Félrevezető

Ebben az esetben konkrétan félrevezetek másokat, amit akár csalásnak is nevezhetünk.

Biztos van olyan ismerősöd, aki vásárolt egy használt autót, számítógépet vagy bármi egyebet és az az ígérettel ellentétben záros határidőn belül tönkrement.

De ide sorolhatjuk azt is, amikor valaki úgy ígér meg valamit, hogy előre tudja, nem fogja állni a szavát. Gyakorta ez is a párkapcsolatok jellemzője, a férj megígéri a feleségnek, hogy soha többet nem találkozik a másik nővel, holott már meg van beszélve a szombati légyott.

Patológiás hazudozók

Utaltunk rá, hogy vannak olyan hazudozók, akik nem direkt hazudnak, hanem betegek, a pszichológia ezt a típust gyakorta Münchhausen-szindrómaként emlegeti egy ismert XVIII. századi regény nyomán.

A kiváltó ok a krónikus szeretethiány és a súlyos önértékelési zavarok. A beteg gyakorta már nincs is tisztában azzal, hogy valótlant állít, így ehhez megfelelően kell kezelni őket.

Gyakorta azt tanácsolják, hogy kerüljük el ezeket az embereket, mivel ártóak lehetnek számunkra. Ez mindenkinek az egyéni döntése, mindenesetre haragudni, ítéletet mondani nem szabad, lévén egy betegséggel állunk szemben.

Hogyan kezeljük, ha hazugságon érünk valakit…

Gyakran előfordul, hogy hazugságon kapjuk a másikat, vagy érezzük a gyomrunk mélyén, hogy nem igaz az, amit a másik mond.

Hogy hogyan reagáljunk erre, az teljesen egészében véve szituációfüggő és az sem mindegy, hogy ki füllent vagy hazudik nekünk.

Ahogy írtam róla, különbséget kell tenni jóindulatú és rosszindulatú hazugság között.

Ha valaki jóindulatból hazudik nekünk, akkor ezt semmiképpen se illessük kritikával, gyakran az a legjobb, ha tudomást sem veszünk róla. Viszont, ha valaki rosszindulatból hazudik nekünk vagy másnak, akkor koppintsunk a körmére és szembesítsük azzal, amit tett. A szigor ebben az esetben a hazugság mértékének a függvénye.

A pszichológia külön kezeli a gyerekhazugságokat, és tény, hogy kényesebb téma is, ha a gyerekünket kapjuk rajta, ha füllent vagy hazudik.

Semmiképpen sem jó nevelési módszer, ha legitimáljuk a gyerek hazugságát, gyakran akkor sem, ha jó szándékból teszi. Beszélgetni kell vele a dologról, de megrovóak csak akkor legyünk, ha valóban súlyos a hazugság mértéke.

Ha a gyerek félelemből hazudik, akkor még óvatosabban kell eljárni! Mindenképpen ki kell deríteni, hogy mi a gyermek félelmeinek, szorongásainak a tárgya, könnyen lehet ugyanis, hogy a mi nevelési módszereinkben van a hiba, amiért hazugsághoz folyamodott.